“3 nap Felvidéken” HAT-KP-1-2025/1-000258 sz. pályázat
A Határtalanul program keretében a 7. évfolyamos tanulók, három kísérőpedagógus kíséretében, háromnapos szlovákiai tanulmányi kiránduláson vettek részt 2026. április 15. és 17. között. Már az indulás pillanatában érezhető volt, hogy egy összeszokott, lelkes csapat vág neki az útnak.
1. nap: Első állomásunk Mikszáthfalva volt, ahol megtekintettük Mikszáth Kálmán emlékházát. Ezt követően Rozsnyóra utaztunk, ahol a Bányászati Múzeum galériáját látogattuk meg. A nap következő állomása a krasznahorkai Andrássy-mauzóleum volt. Az esti órákban Kassára érkeztünk, ahol a szállásunk a Turisztikai ubytovňa pri školskom internáte Medická volt.
2. nap: A második nap korai keléssel indult, egy rövid séta után a kassai MaJel központba érkeztünk. A délelőtti program csúcspontja a Szent Erzsébet-székesegyház meglátogatása volt, amely Kassa legjelentősebb műemléke. Délután elutaztunk Borsi községbe, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyére.
3. nap: A harmadik nap szintén élményekben gazdagon telt. A nap egyes mélyebb túrával indult: a Szádelői-völgy lenyűgöző természeti környezetében kirándultunk, majd Rimaszombat és Fülek várának megtekintése következett.